2013. november 8., péntek

Hogyan lettem nyers?

Egy karácsony utáni reggelen arra ébredtem, hogy böjtölni fogok. Túl az ünnepi menün nehéznek és fáradtnak éreztem magam – továbbá azt, hogy hiába foglalkozom energiagyógyítással, ez kevés. A testemnek sokkal tisztább élelmiszerekre van szüksége. A böjt alatt kezembe került Edmond Bordeaux Székely Esszénus Béke Evangéliuma, amelynek első fejezetét elolvasva világossá vált számomra, hogy a nyers táplálkozás az, ami nekem kell.
 
Tehát a böjt után nekivágtam. Nem éreztem áldozatnak, mert egyáltalán nem kívántam főtt ételt. Testem ki volt éhezve az igazán tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben gazdag ételekre. Eleinte folyamatosan éhes voltam és kétóránként ettem – óriási tál salátákat, magvakból készült öntettel és aszalt kenyerekkel. 

A nyers ételeknek majdnem ugyanolyan erőteljes tisztító hatásuk van, mint a böjtnek. Mindenféle tüneteim lettek, a meglévők felerősödtek, meg olyanok is előjöttek, amik sosem voltak. Változtam és tisztultam kívül és belül. Közben a külvilág kétkedett – biztosan jó ez? Nézd meg, milyen sovány vagy, a szemed is karikás. De a hitem töretlen volt, mert hiába tükrözött mást a testem, éreztem, hogy ez jó neki. Hiszen mi lehetne jobb a nyers gyümölcsöknél, zöldségeknél és magvaknál? Visszanézve az akkori fotóimat, valóban borzasztóan néztem ki.
 ez a legjobb fotóm 1 hónap nyerskosztolás után

Aztán kicsit lassítottam, mert úgy éreztem, valóban nagyon gyors a tempó. Néhány hétig minden nap ettem egy kevés gabonát, ettől a tisztulási folyamat is lelassult.

Nagyon fontos, hogy mindig hallgass a testedre! Hiszen nem mondhatja meg a külvilág, Neked mi a legjobb. A saját belső iránytűdre kell hallgatnod, akkor is, ha az kívülről botorságnak tűnik. Higgy magadban és csináld! Ha hited van valamiben, hidd el, hogy éppen arra van szükséged. Nem biztos, hogy Neked megfelelő a 100% nyers koszt. Mindig azt edd, amit éppen kívánsz. Ha megkívánod a főtt ételt, edd meg, mert akkor pont arra van szükséged. Aztán majd levonod a következtetést – csak egy emlék volt, ami előtört belőled és azért kívántál egy bizonyos ételt vagy valóban a tested üzente, hogy ez kell neki. Ha jól vagy tőle, akkor semmi baj, ne legyen lelkiismeret-furdalásod attól, hogy tönkretettél valamit vagy felrúgtad a szabályokat. Nincsenek szabályok. Nem kell rendszerekben gondolkodni – a tested legyen az iránytű.

Ha a főtt étel után rosszul érzed magad, akkor valószínű csak éppen azok a méreganyagok szabadultak fel a testedből, amelyeket megkívántál. Semmi baj, menj tovább.

Annyit illessz be az életedbe, amennyitől jól érzed magad. Ha csak egy étkezést váltasz ki vele – már annak is rengeteg pozitív hatása lesz a szervezetedre nézve. Ha 70-80%-ban nyerset eszel, a maradék 20-30% „méreggel” sokkal könnyebben elbánik a szervezeted. Ha 100%-ban olyat eszel, amire igazából nincs szükséged, a test riadót fúj. „Elég, nem bírom!” Ha azonban megkapja a szükséges törődést, könnyedén leszámol az esetleges mérgekkel.

És ha nem vagy végletes, ha nem feszülsz rá, lehet, hogy előbb-utóbb azon kapod magad, hogy: „jééé, kicsit nem figyeltem oda és teljesen nyers lettem.”

A legfontosabb: FIGYELJ A TESTEDRE, MERT AZ ÜZEN NEKED.
Én folyamatosan figyelem magam és hallgatok a testemre. Rájöttem, hogy nekem az a jó, ha délutánig csak gyümölcsöt és édességet eszem – így biztosítom a számomra szükséges szénhidrátmennyiséget. Alapvetően vékony testalkatom van, így a napi két zöldséges főételtől fogyni kezdtem. Illetve tartottam a súlyom – de az 48 kg volt. Most 50 kg fölé tornáztam magam és elégedett vagyok.

8 hónappal később
  
Figyeld magad. Lehet, hogy Te éppen hízékony vagy és számodra a kevesebb gyümölcs, mag és több zöldség az optimális. Ez is csak egy tapasztalás. Figyeld meg, próbáld ki, majd ha szükséges, változtass. Előbb-utóbb kialakul az, ami Neked a legjobb.

És nem kell, hogy Te is olyan elszánt és végletes legyél, mint én. Haladj a saját tempódban – ami ha azt diktálja, hogy radikális lépéseket tegyél, hát tedd meg. De ne ostorozd magad, ha a változás nem sikerül elsőre. Mert lesznek mélypontok. Lehet, hogy néha visszacsúszol. Nem baj, tudod: menj tovább!

A hasonló a hasonlót vonzza – az alacsony rezgés az alacsonyat, a magas rezgés pedig a magasat. Ha változtatsz, megfigyelheted, hogy egészen más ételeket kívánsz, mint korábban. Ahogyan tisztul a tested, más energiájú ételekre vágyik. Néha rákívánkozol majd valamire, amit korábban ettél, de ahogy a szádba veszed a falatot és megérzed az ízét, azt veszed majd észre, hogy szinte ízetlen a nyers ételekhez képest. Mert semmihez sem fogható, ahogyan egy-egy nyers ételköltemény íze átjárja az ízlelőbimbóidat és eljut tested összes sejtjéhez.

Sokak félelme, hogy ha egészségesen táplálkoznak, akkor kimaradnak valamiből. Akkor étkezésük szegényesebb lesz mint korábban volt. Holott ennek épp az ellenkezője igaz. Egy-egy falat étel valóságos ízorgia, amely teljes mértékben kielégíti az érzékeidet.

Az étkezés utáni hatás pedig magáért beszél, hiszen a nyers ételek energetizálnak. Nem fáradsz el tőlük, mint a „hagyományos” főtt ételektől, amelyek óriási terhet rónak emésztőrendszerünkre. Mivel a főzés során a bennük lévő enzimek elpusztulnak, így a szervezet a saját enzimraktárait kénytelen felszabadítani, ami egy fárasztó és megterhelő folyamat, ezért érezzük magunkat fáradtnak egy-egy kiadós étkezés után. A főzéssel a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek nagy része is elillan, így a főtt ételből sokkal többet eszünk meg, mint amennyi ételre valójában szükségünk volna. Nem tudjuk abbahagyni, csak eszünk és eszünk, mert testünk még nem kapta meg a számára szükséges tápanyagokat.

Attól, hogy valami egészséges, bio vagy nyers, még lehet jó. Éppen a napokban mondta egy barátom, hogy: „- nahát, ezeknek van íze… mert általában annak, ami egészséges, nem szokott lenni. Bátran kirakhatod egy vendégségben, anélkül, hogy bármit mondanál, senki nem fogja észrevenni, hogy ez nyers. Mi több: egészséges. Vagy maga az élet.” 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése