2014. január 10., péntek

Ne akard, engedd el...

Majd úgyis megkapod, a megfelelő pillanatban. Ha a Tiéd, nem kerülheted el. Akkor meg mi értelme feszülni, de tényleg? 

Én is belefeszültem mindenbe - és rájöttem, hogy a görcsösség nem működik, az leblokkolja az áramlást. Amikor például pénzt akartam, egyre kevesebb lett. Aztán elengedtem és rábíztam magam az Életre. Tudom, hogy mindig van annyi, amennyire szükségünk van. Hagyom, hogy váratlan utakon érkezzen meg hozzám, aminek meg kell érkeznie, mert ha megtervezem a hogyant, elveszítem azt, ami valójában az enyém. Elveszítem a Csodákat.

Gerri

Évek óta szeretnék egy magyar vizslát, azt is elképzeltem, hogy majd Rozinak fogom hívni. Aztán mindig lebeszéltem magam róla, ezer kifogásom volt arra, hogy miért ne. Néhány hónapja azonban már olyan erős volt a hívó szó, hogy befogadtam Gerrit (persze már akkor is egy bébi kislányt akartam, aztán valahogy "véletlenül" mégis ő keveredett ide) - szóval Gerri nyilván nem lány, nem Rozi és inkább vizsloid mint vizsla. Kinn volt az összes bordája és hasmenéssel érkezett. Jó kis entrée, mondhatom. Ő is félt, meg én is. Eleinte egy csepp harmónia sem volt köztünk. Már az első nap levicsorgott a saját kanapémról, én pedig rájöttem, hogy erőt kell mutatnom és ki kell állnom önmagamért, ha túl akarok élni. Itt nem lehet konfliktust kerülni, nem lehet majd holnap megbeszélni, nem lehet a könnyebb utat választani. Itt és most le kell játszani a meccset - kimondani és megmutatni, nekem mi jó és mi nem.

Aztán egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy tudtam, hogy nekem nem ő az igazi. 3 hónapig voltunk együtt és nagyon hálás vagyok neki, mert segített lezárni a múltat.
Rávilágított arra, hogyan működtem a korábbi kapcsolataimban és megtanított, hogyan hozzam elő magamból az erőt, ami a lényem mélyén szunnyad és aki igazán én vagyok. Mert ha meg akarok felelni és mást mutatok, mint aki vagyok - mindegy, milyen okom van rá - akkor elveszítem önmagam és elveszítem a boldogságot is.

Mindenki azt kérdezte, hogy el tudom-e engedni? Hogy nem fáj-e majd? De igen, fájt. Kicsit belehaltunk mindketten, ugyanakkor megkönnyebbülést is éreztem. Az elejétől tudtuk, hogy csak egy darabig kísérjük egymást az úton. Ő pedig jó helyre került. Az ideiglenes befogadás erről szól.

És most itt van ő. A megfelelő pillanatban, amikor megértem rá. Amikor önzetlenül tudtam szeretni Gerrit, anélkül, hogy kapaszkodtam volna belé. Ez a feltétel nélküli szeretet lényege. Ha csak néhány hónapunk van együtt, akkor is mindent odaadni, mert egy kapcsolat csak elengedő szeretetben tud virágozni. Nem zárhatjuk be és nem akarhatjuk örökre. 

 Peti

És a legviccesebb, hogy ő sem lány és ő sem Rozi. Pedig istenuccse lányt akartam. Aztán kiválasztott. Odatolta elém a fenekét, nyugodtan szuszogott és néha rám pillantott a kötőhártya-gyulladástól beduzzadt, vörös szemeivel. Csipás volt, kakiszagú és ragacsos. Én meg néztem a többi kutyát, hiába voltak lányok, mégis éreztem, hogy ő az. 

Néha más, mint ahogyan elképzeltük, de tudjuk, hogy Ő AZ. Mert megismerjük. 

Leginkább kapcsolatokról szövünk álmokat. Ábrándozunk arról, milyen legyen, néha konkrét elképzeléseink is vannak és irányítani próbáljuk a dolgokat, de mégsem kapjuk meg. Jönnek mások, akik nem az Igazik, de mégis. Az adott pillanatban ők azok. Felkészítenek arra a Csodára, ami a Te utad, de még nem állsz készen rá.

És a megfelelő pillanatban majd magától értetődő természetességgel lép be az ajtón. Tudod majd, hogy Ő A TIÉD. De már megtanultad a feltétel nélküliséget, vele se rontsd el, jó? Attól, hogy megvan, ne ragaszkodj és ne kapaszkodj belé. Élj át vele minden napot úgy, mintha az utolsó lenne. Add önmagad és ne hunyászkodj meg. Ne akarj megfelelni. Ha önmagad vagy, neki éppen úgy leszel jó - ettől tud majd bízni Benned. Ne görcsölj, ne akarj semmit. Szeresd könnyedén.

4 megjegyzés: